A BLOG.

Köszöntelek kedves látogató!:)

Mit is mondjak én most itt nektek? Valami jót, valami újat?!

Hát, inkább a blog lényegét szeretném leírni.

Ezen a blogon a saját történetem játszódik. Az új év rejtelmei címmel. Bella szemszögéből íródik és az Eclipse- Breaking Dawn közötti időszakot mutatom be(ahogy szerintem történt). Sok fordulatossággal, szerelemmel és fülledt pillanatokkal vár a történet!:)

Remélem felcsigáztam az érdeklődésed. A frissülésről szólva. Hát ez nagyon változó. Imádok írni, de a saját életem is élnem kell és nincs sok időm az írásra. Amint tudom, úgyis hozom a friss fejezetet!:)

Puszi: Hencii

2010. február 28., vasárnap

Az új év rejtelmei 5.fejezet

Sziasztok! :) Majdnem kész lett az egész fejezet, mindössze 2 oldal hiányzik, így hát azt a maradék 2-őt holnap este felé felteszem :) Komikat kérek. Jó olvasást:

Az új év rejtelmei – 5. fejezet

Huncut Bella

(Bella szemszöge I/II)

A holdfény halványan megvilágította a szobát, és a homályban aprókat pislogva felfedeztem kedvesem arcát. Aranybarna szemei arcom minden rezdülését nyomon követték. Szája szélén mosoly bujkált. Én pedig hangosan kifújtam a levegőt. A zsepi hegyek lassan kezdett „elpárologni” az éjjeliszekrényről, és én is kezdtem magamban felfedezni a régi Bellát. A betegség szép lassan eltűnt a testemből, és nagyon reméltem, hogy végelegesen békén hagyja már a lelkem.

Közelebb akartam kerülni Edwardhoz, forró csókjait ajkaimon érezni, hogy édes lehelete bőrömet lágyan cirógassa. Át akartam hágni azt a bizonyos határt. De rendre utasítottam a bennem lakozó hormonokkal túlfűtöttszemélyt. Tisztában vagyok vele, hogy az esküvő után Edward megteszi, amit kértem, hiszen megegyeztünk. Már csak pár hét, és én is Cullen leszek.

Ettől a gondolattól vérem felhevült, és mérhetetlen öröm, büszkeség áramlott ereimben. Mégis egy olyan érzés is hatalmába kerített, aminek nem tudtam örülni. Szomorú voltam. Szomorú, mert el kell hagynom a családom. Nem láthatom többé a számomra fontos embereket. Féltem az utolsó találkozásunktól szüleimmel. Szemükbe nézni, félni, és eltitkolni, hogy fáj. Fáj a bocsú, melyről fogalmuk se lesz. De én tisztában leszek azzal, hogy most látom arcukat utoljára felragyogni.

Próbálom eltörölni egy kis időre ezeket a gondolatokat, nem gondolni ezekre a dolgokra, és azt mondani magamnak, hogy nem számít a holnap. De fel kell ébrednem a valóságba. Rá kell döbbennem, hogy igenis számít a holnap. Minden egyes perc, amit a szeretteimmel tölthetek, az ajándék. Az idő ajándéka. A kegyetlen idő. Minden pillanat leforgásával megírjuk életünk történetét, minden pillanat számít életünkben.

Egy pillanatban történt cselekedet elindítja a másikat, mely lavinát vonz maga után. Mint az én megismerkedésem szerelmemmel. Egy másodpercre elvesztette volna Edward a fejét a biológia teremben, és ma már nem feküdnék itt gyűrűvel az ujjamon. Erre a gondolatra megremegett testem, és Edward kérdőn nézett rám.

- Minden rendben? – kérdezte kedvesem.
- Persze – válaszoltam halvány mosollyal az arcomon.
- Aludnod kellene – simított végig hideg kezével arcomon.
- Nem, nem vagyok álmos – makacskodtam.
Edward megadóan sóhajtott.
- Hát akkor mit szeretnél csinálni? – kérdezte kaján vigyorral az arcán.
- Hm, lenne pár ötletem – mormoltam a takaróba.

Még mindig a Cullen házban vendégeskedtem, Charlie azt mondta, amíg beteg vagyok, maradhatok. És hát ez kapóra jött. Legszívesebben minden egyes percem Edwarddal tölteném. Önző vagyok, tudom. De ha egyszer szeretsz valakit, akkor azt többé nem tudod elengedni. Vagy ha igen, akkor azt csak nagy kínok árán. Én megjártam a poklok poklát. De a végén visszakaptam Őt. Őt kiért az életem is feláldoznám. Neki adnám a legbecsesebb kincsem, csak, hogy örökre mellettem legyen.

- Mik azok az ötletek? – kíváncsiskodott Edward.
- Hááát – suttogtam, majd közelebb hajoltam hozzá, és beleharaptam a nyakába. Edward felmordult, szeme színe éjfeketére változott, tudtam, hogy feltüzeltem a benne élő vámpírt és férfit egyaránt. Boldogság árasztotta el testem, hogy ennyitől is feltudom, csigázni Edwardot. Szerelmem mohón ajkaim után kapott, először megcsókolta a felső- majd alsó ajkam, majd nyelvét végig húzta rajta, én pedig a kéjtől felnyögtem. Diadalmasan rám mosolygott.


- Ez nem volt szép – morogta kedvesem.
- De, igen is szép volt – nevettem.
- Javíthatatlan vagy – duruzsolta a fülembe. Mire én újra felsóhajtottam.
- Akárcsak te – nyögtem a vágytól elfojtott hangon.
- Ó, ugyan csak? – kérdezte Edward cinikusan.

Majd felém kerekedett, és apró csókokkal halmozta el arcom, majd felsőtestem. Bal kezével magához húzta csípőmet, még jobbjával combom becézgette. Szám önálló életre kelt, és egyre több sóhaj hangzott el. A következő pillanatban Edward eltolt magától, majd egy mély levegőt vett.

- Azt hiszem, ez már jóval a határon túl volt. – mondta lesütött szemekkel.
- Igen, szerintem is – mondtam szinte fuldokolva. Mély levegőt vettem oxigénnel megszívva tüdőmet. Arcom kipirult, és még mindig nem voltam képes felfogni a történteket.
- Letusolok – jelentettem ki. Le kellett hűtenem testem. Különben a vágy édes tűzében pillanatok alatt felégtem volna.
Edward aprót bólintott.

Felkeltem az ágyból, a legnagyobb bánatomra, és elindultam a fürdőszoba felé. Edward az ágyán figyelt, olyan volt, mint egy több százéves márványszobor, kinek a szemei éltek. Szinte égette a bőröm, ahogy rám emelte tekintetem, és az én bajt vonzó mágnesem, persze, hogy most is megjelent. A lábaim akaratom ellenére is összeakadtak és az arcom a padlót kívánta közelebbről megtekinteni.

Egy század másodpercbe se telt, de két hideg kar között pihent újra testem. Arcom paradicsom vörös színben pompázott. Igen, ez csak is én lehettem. Az ügyetlen csetlő- botló Bella.

- Talán teszek még egy kísérletet – kuncogtam.
- Akarod, hogy segítsek? – ajánlkozott Edward.
- Hm – gondolkodtam el – Azt hiszem, hogy menni fog egyedül is - incselkedtem.

Szerelmem egy megadó sóhajjal jelezte, nem tetszőségét. Mire én újra felnevettem. Kibújtam Edward öléből, és megindultam a fürdő felé.

Nagy szerencsémre sikerült zökkenőmentesen eljutnom a zuhanyig és megnyitnom azt. Levettem a ruháim, és beléptem a vízcseppek alá. Hőmérséklete lenyugtatta felhevült testem, és lágyan cirógatta bőröm. Mikor már felértem egy aszalt szilvával, kiléptem a zuhany alól, és egy törölközőbe bugyoláltam testem. Hirtelen észbe kaptam, hogy tiszta ruháról megfeledkeztem.

Nincs más választásom, töröközőbe kell visszaszöknöm a szobába. A finom anyag súrolta combom minden egyes léptemnél. Halkan benyitottam Edward szobájába, mintha attól félnék, hogy felkeltem. Ami képtelenségnek bizonyult. Amikor beléptem szerelmem szobájába, egyből megpillantottam arcát, ami a kedvenc féloldalas mosolyomra húzódott. Ez nagyon nem fair.

Edward szekrénye elé léptem, ide tette el Alice a ruháimat. Kivettem egy farmert és egy hozzá illő halványkék blúzt. A nap lassan felvánszorgott az égre, megvilágítva a földet. Szerelmemre emeltem tekintetem, és arcomra ismét kiült egy széles mosoly.

- Hm – simított végig arcomon. – Isteni az illatod – mormolta a fülembe.
Elmém ismét elborította a vágy. De most nem foghat ismét úgy el.
- Összeöltöztünk – mondtam rekedtes hangon.
Edward végig nézte testem. – Jól ál a kék – mondta végül.
- Neked is – válaszoltam.

Edward mérgesen morgott valami olyasmit, hogy „Hagyj már békén Emmett”, mire én kérdőn néztem rá.
- Mi a baj? – kérdeztem édes hangon.
- Csak Emmett, és a perverz fantáziája üvöltözik a fejemben – morogta szerelmem. Láttam rajta, hogy nagyon felzaklatta Emmett képzelgése.

Közelebb léptem hozzá, és kezemet végig húztam tökéletes mellkasán. Mire testtartása ellágyult. Karjait védelmezően derekam köré fonta, és én készségesen simultam ölelésébe. Majd Edward újra felmordult.

- Emmett Cullan – kiabáltam mérgesen.
- Menjünk le – sóhajtott szerelmem.
Bólintottam. Edward ujjainkat egymáséba fűzte, és emberi tempóban megindult velem a lépcsőn. Emmett kaján vigyorral a képén ücsörgött a nappaliban, mellette padig Jasper foglalt helyet. Alice és Rosalie vásárolni mentek, Carlisle dolgozott, Esme pedig az árváknál volt. Mikor leértünk a lépcsőn kedvesemmel, Em egyből lerohant minket.

- A sex jobb, mint a logika – mondta elgondolkodva Emmett – Csak még nem tudom bizonyítani!
- Nyugi Emmett, biztos megtalálod a módját – ütögettem meg Em vállát. Miközben próbáltam nevetésem köhögésnek álcázni.

Edwarddal leültünk a kanapéra, és ő az ölébe húzott. Lágyan cirógatni kezdte hátam, még arcát hajam mögé rejtette.

- Mit terveztetek mára? – kérdezte Jazz.
Edward megrántotta a vállát.

- Aha. Az jó program lesz. – helyeselt Jasper.
- Mit szólnátok… - kezdte Emmett, mire Edward szúrós tekintetével találkozott.
- Oké, akkor nem – mondta lehajtott fejjel mackó bátyám.
- Mi volt az ötleted? – kérdezte vigyorogva Jasper.
Emmett elgondolkodott egy percre, majd megszólalt. – Melyikünket képes elcsábítani hamarabb Bella – mondta felcsillanó szemekkel bátyám.

Arcomra fagyott a mosoly. Ereimben a vér is megfagyott. Emmett-nek elmentek otthonról, az tuti biztos. Én, meg az elcsábítás… ez nagyon rossz ötlet. Hangosan nyeltem egyet.

- Nyugalom, nem játszunk ilyet – biztosított Edward.
- Na, öcskös – kérte immár Jasper is.
- Ha belementek a játékba, akkor egy teljes hónapig nem hangoztatom a magánéleteteket – ajánlotta Em.

Egy pillanatra elgondolkodtatott ez a gondolat. Egy teljes hónap… nem is olyan rossz ötlet. De az, hogy én… az képtelenség, vagy mégse?

- Áll az alku – mondtam végül.
Edward meglepődött válaszomon – Biztos vagy benne? – kérdezte a fülembe suttogva.
- Akkor kezdődjék a huncut Bella játék – mondta nevetve Jasper. Én pedig a legszívesebben bemostam volna neki egyet a „Huncut Bella” kifejezésre.
- Mi az első feladat? – kérdeztem higgadtságot tettetve.
- Hm – húzta el a száját Emmett, majd felrohant az emeletre, és vissza le a nappaliba. – Tessék – nyomott a kezembe egy óriási férfi pólót, és egy férfi farmernadrágot.
- Még is mit csináljak ezekkel? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- az rád van bízva – somolygott Em – A lényeg az, hogy vadító, és szexi legyél – kacsintott rám, mire Edward mellkasából egy morgás tört fel.

Hangosan kifújtam a levegőt. Majd a konyhába indultam, és kutakodni kezdtem a fiókok között.
- Mit keresel szerelmem? – ölelt át hátulról Edward.
- Egy ollót – válaszoltam.
Mire feleszméltem a jobb kezemben egy olló ágaskodott.
- Köszönöm – mondtam szerelmemnek.
- Bármikor – búgta fülembe.

Másik kezemben lévő ruhadarabokat pedig felhasítottam az olló segítségével. Amikor már alig volt a finom anyagból a kezemben magam elé emeltem, és a gondolatba is bele vörösödtem, hogy én ezt felveszem. Ám gyorsan felébredtem a valóságba, hogy ezt nekem tényleg fel kell vennem.

Keserűen sóhajtottam, és magamra varázsoltam a „ruhakölteményt”. Majd kisétáltam a nappaliba.



Puszi: Hencii(:
Komit;)

2010. február 9., kedd

Az új év rejtelmei 4.fejezet! :)

Sziasztok úgy szólt az alku, hogy ahány komit kapok.. annyi oldalas lesz a feji! Nos itt 3 komi érvényes, így 3 oldals fejezetet írtam!! :)
És ez megint érvénybe lép a 4.fejezetnél.. ahány komi- annyi oldalas a kövi feji!! :)

Az új év rejtelmei – 4. fejezet
- Betegség
(Bella szemszöge)

Nátha- náthával. Köhögés-köhögéssel. Ezzel jellemezném a tegnap estém. Ennyire pocsékul még nem éreztem magam. Voltam már beteg, na de nem ennyire.

Edward szobájában feküdtem a kovácsoltvas ágyon a mellette lévő éjjeliszekrényen zsepi halmok álltak.

Szerelmem besétált a szobába, kezébe egy hatalmas tálcával.

- Éhes vagy? – kérdezte mosolyogva.
Edward nagyon aggódott értem, az egészségemért. Mindez teljesen fölösleges volt. Akárhányszor mondtam neki, hogy ne aggódjon értem, mindig csak egy alapos fejmosást kaptam.
- Nem – válaszoltam erőtlenül.
- Esme főzött levest – rántotta meg a vállát, és letette a szabad – zsepikkel el nem halmozott szekrényre a tálcát.
- Nagyon kedves – próbáltam mosolyogni
- A gyógyszereidre viszont szükséged van! – orrom elé helyezte kezét, melyben kettő pici fehér tabletta volt, a másik kezében pedig egy pohár víz.

Idegesen felkuncogtam. Lehetetlenség ekkora méretű gyógyszert lenyelni. Akkora, mint egy ló! Fintorogva, de megadva magam – ugyanis ha most vitába szállnék, Edwarddal úgyis Ő nyerne – elvettem a gyógyszert, és a nyelvemre helyeztem. A vízzel pedig leöblítettem.

Visszadőltem az ágyra, és a fejem tetejéig húztam a takarót.

- Bella – szólt lágyan Edward.
Kidugtam a fejem a takaró alól.
- Tessék? – szipogtam.
Edward hatalmasat sóhajtott.
- Fáj valamid? – kérdezte eltorzult arccal.

Hát persze, megint ez az „én vagyok mindennek a hibája, egyes egyedül én tehetek mindenről”. Most azonnal pofozza valaki fel Edward Cullent, vagy nem állok jót magamért!!

- Nem, nem fáj semmim – válaszoltam durcásan, és újból elrejtőztem a takaróban.
- Bella mi a baj? – kérdezte Edward idegesen.

Hangosan kifújtam a levegőt, és újból a „felszínre törtem”. Elhúztam a számat.

Egyáltalán nem voltam oda az ötletért, hogy betegnek lásson szerelmem, de nem bírtam volna ki nélküle. Arcom vörös lett, mikor bele gondoltam, hogy Ő csak azért van itt, hogy nekem jó legyen én pedig „elrejtőztem” előle. De hát.. egy nő se örül neki, hogyha betegen látják.

Főleg ha a kedvesed egy vámpír, és minden porszemet lát. Remek. Felültem az ágyba, Edward pedig a következő pillanatba le is fektetett, és gondosan betakart.

- Pihenned kell – mondta.
Közelebb húztam magamhoz ingjénél fogva, de teste hőmérsékletére a fogaim vacogással válaszoltak.
Ezt is jól elszúrtam. Átkoztam magam gondoltban.
- Sajnálom – dadogtam.

Edward értetlenül nézett rám. Egy csókot lehelt a homlokomra, majd lefeküdt mellém az ágyra.
Persze, mindent el kell rontanod Bella.

- Pihenj kedvesem – simított végig szerelmem kezével az arcomon.
Hevesen megráztam a fejem.
- Nem vagyok fáradt! – tiltakoztam.
- Akkor legalább egyél! – kérlelt.
- Éhes se vagyok – mosolyogtam halványan.
- Bella, Bella.. te soha nem változol – ingatta a fejét kedvesem, de arcára kiült a kedvenc féloldalas mosolyom mely hatására még a szívem is félre vert. Felvágós..
- Nem áll szándékomban megváltozni – öltöttem ki a nyelvem.
- Valahogy sejtettem – nevetett Edward. – Carlisle azt mondta, hogy két nap múlva jobban leszel – mosolygott Edward.
- Remek. – dünnyögtem. Még két nap..
- Rendbe jössz – simított ki arcomból egy kósza hajtincset.

Én csak megráztam a fejem.
- Bella.. minden rendbe lesz!
- Nem.. nincs semmi baj – szipogtam, és a zsepi után nyúltam az asztalra, de szerelmem megelőzött és orrom előtt lóbálta a finom anyagot.
Kifújtam az orrom, majd a következő pillanatba Emmett rontott a szobába.
- Szia Trombitás törp – nevetett.
- Szia Emmett – válaszoltam rekedtes hangon. – Mi járatban?
Majd amint kiejtettem a számon a szavakat megláttam Em kezében egy újabb tálcát egy újabb adag étellel.

- Esme főzte neked – Letette az újabb ételt, és kiviharzott az előzővel.
- Nem kellett volna – mormoltam az orrom alatt.

Edward megrántotta a vállát. – Azért csinálta, mert szeret, és mert szeretné, hogy mihamarabb rendbe jöjj, ez nem fáradság neki! – kezdett érvelni Edward.
- Jó, jó.. de akkor sem kellett volna, úgyse tudok enni.
- Legalább próbáld meg! –kérlelt Edward

Aprót bólintottam. Egy kis leves még senkinek sem ártott meg. Edward az ölembe tette a tálcát, míg felültem.
- Köszönöm. – leheltem erőtlenül.
Megettem az egész tál levest.
- Még hogy nem voltál éhes! – nevetett Edward.
Én pedig fülig vörösödtem.
- Finom volt.. – mondtam álmosan.
- Aludj kedvesem! – Szerelmem kivette az ölemből a tálcát. Pislogtam egyet, míg a szemem előtt ült, a következő pillanatban pedig nem volt ott, majd megint előttem ült kaján vigyorral az arcán.

- Mi ennyire vicces? – érdeklődtem.
Edward megrázta a fejét. – Semmi – próbálta elrejteni nevetését álcázott köhögésbe.
- Lehet elkaptam tőled a bacikat – „fuldokolt” még mindig.
- Azt erősen kétlem. – nevettem én is.
- Gyönyörű vagy – cirógatta meg arcomat.

Én pedig fülig vörösödtem.
- Szeretlek – mondtam halkan.
- Mindennél jobban! – mondta lágyan Edward.
Majd egy forró csókot lehelt ajkaimra.


Puszi: Hencii(:♥

2010. február 6., szombat

Díj

1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte!

2. A logót ki kell tennem a blogomba!

3. Be kell linkelnem azt, akitõl kaptam!

4. Írni kell magamról 7 dolgot!

5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak!

6. Be kell linkelnem õket.

7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

1.) Köszönöm szépen a Díjat szimcsi555-nek!! :):):)

2.) Kitettem a logót :)

3.)
http://thecullenstory.blogspot.com/

4.)
- Egy örökké mozgó, soha nem nyugvó lány vagyok :P
- Nagyon szeretek írni
- Új kedvencem Nessie
- Imádok szerepjátékozni esténként Nymphivel
- 8.osztályos tanuló vagyok
- 2 éve zenélek
- imádom a barátaim, aki egyszer közel került a szívemhez, azt nem eresztem könnyen... :)

5.) Mert ők is megérdemlik! :)
Mert imádom a történeteit! :):

http://drusilla1985.blogspot.com/

Ahol a legjobb történetek vannak:
http://www.bellablog.gportal.hu/

Mert egy fantasztikus történetet ír nekünk:
http://twilightniky.blogspot.com/

Mert az összes törije fantasztikus:
http://wedo-tortenetei.blogspot.com/

Mert tehetséges:
http://www.cullenek-weekdays-betty.blogspot.com/

Mert egy szuper törit alkot nekünk:
http://mit-tettem-oja-shio.blogspot.com/

Mert szeretem az írását:
http://the-love-solves-everything.blogspot.com/

7.) Kipipálva :)
pusziii (:♥